Az egészségügyi hulladékok kezelésének tudásháttere

Miért kell elkülöníteni a veszélyes hulladékot a kommunális hulladéktól?

A kórházi hulladék olyan szennyeződést tartalmazhat, amely nagyfokú fertőzési és keresztszennyeződési kockázatot jelenthet mind az emberekre, mind a környezetre nézve.

Hogyan választhatók külön?

A WHO (az Egészségügyi Világszervezet) és más egészségügyi szervezetek ajánlásai szerint a veszélyes kórházi hulladékot a keletkezéshez lehető legközelebbi helyen kell kezelni (műtők, laboratóriumok stb.). Ez a feladat a folyamatban részt vevő valamennyi kórházi dolgozótól felelős magatartást igényel annak érdekében, hogy a különválasztás már a hulladékképződés szakaszában megkezdődjön.

Veszélyes kórházi hulladékok:

  • Fertőző hulladék: vérrel/vér melléktermékkel szennyezett hulladék, fertőző kórokozók kultúrái és állományai, az elkülönítőben kezelt betegektől származó hulladékok, vért és testnedveket tartalmazó, eldobott diagnosztikai minták, laboratóriumokból származó fertőzött állatok, valamint szennyezett anyagok (kötések, mintavevő pálcák), illetve felszerelések (például egyszer használatos orvosi műszerek)
  • Patológiai hulladék: azonosítható emberi testrészek és szennyezett állati tetemek
  • Szúró- és vágóeszközök: eldobható szikék és pengék, fecskendők, tűk stb.
  • Vegyi anyagok: higany, oldószerek, fertőtlenítőszerek stb.
  • Gyógyszerek: nem használt, szennyezett vagy lejárt szavatosságú gyógyszerek; vakcinák és szérumok
  • Genotoxikus hulladék: fokozottan veszélyes teratogén, mutagén vagy rákkeltő hulladék, többek között a rák kezelésére használt citotoxikus gyógyszerek és metabolitjaik
  • Radioaktív hulladék: például radioaktív diagnosztikai anyagokkal vagy sugárkezelés alatt használt anyagokkal szennyezett üvegek
  • Nehézfém hulladék: például higany hőmérők

Miért kell a hulladékot felaprítani?

  • A hulladék felaprítása biztosítja a gőz behatolását, mivel az aprító kések erőteljes mozgása nyomán a gőz könnyebben, hatékonyabban hatol be a hulladékba így nem alakulhatnak ki hidegfoltok.
  • Az aprítás révén a hulladék használatra alkalmatlanná válik, elejét véve ezzel az újbóli felhasználásnak és a szennyeződés továbbterjedésének.
  • Az aprítás másik előnye, hogy a folyamat a hulladék helyigényét az eredeti térfogat 20%-ára képes lecsökkenteni.

Mitől természetbarát az ISS?

  • A veszélyes egészségügyi hulladékot tiszta gőzzel kezeljük, majd kommunális hulladékká alakítjuk.
  • Az aprítási folyamat a hulladék helyigényét az eredeti térfogat 20%-ára csökkenti le anélkül, hogy a folyamat közben bármilyen káros anyag szabadulna fel.

Milyen alternatívák léteznek a kórházi hulladék kezelésére?

  • Hulladékégetés
  • Vegyi fertőtlenítés
  • Nedves (autoklávos) és száraz hőkezelés
  • Mikrohullámú besugárzás
  • Lerakás szemétlerakóban
  • Semlegesítés

Miért nem ajánlott a hulladékégetők használata?

A hulladékégetés nagy mennyiségű fekete füst, szállópernye, mérgező égéstermék és szag kibocsátásával jár, valamint szükségessé teszi a kórházi hulladék szállítását.

Az egészségügyi hulladék szállítása a következő fokozott kockázatokat jelentheti:

1. Az árufuvarozó személyzet illegálisan / nem megfelelően ártalmatlanítja a hulladékot

  • Illegális lerakás
  • Elavult kezelési technológiák

2. Balesetek

  • Keresztszennyeződés
  • Fertőző anyagok kiömlése
  • Szállítási baleset

Ráadásul a hulladékot el kell szállítani egy kezelő központba – egyes városrészeken keresztül azonban tilos veszélyes hulladékot szállítani.

Risk in transportation of hazardous waste

Miért az egy kamrán belüli aprítás és sterilizálás jelenti az egyetlen elfogadható megoldást?

Az Integrált Sterilizáló és Aprító (ISS) berendezésben az aprítás és a sterilizálás egyetlen kamrában történik. Ez kulcsfontosságú a karbantartási folyamatok során, hiszen biztonságos munkakörnyezetet biztosít a kezelők és a technikusok számára egyaránt. A feldolgozott hulladékot sterilizálja, ártalmatlanítja, valamint az újbóli felhasználásra alkalmatlanná teszi. így már nem szabályozott hulladéknak minősül és kommunális hulladékként lehet kidobni. Ez a folyamat egyetlen kamrán belül történik a keresztszennyeződések kizárása érdekében.

A helyes kórházi hulladékkezelés

Hogyan kell szétválogatni a hulladékot, mielőtt az ISS-be helyezzük?

Szelektált orvosi hulladék az ISS számára:

Fertőző hulladék:

  • vérrel/véres melléktermékekkel szennyezett hulladék
  • fertőző ágensek tenyészetei és törzseit tartalmazó eszközök,
  • fertőző osztályon fekvő betegekből származó hulladékok
  • vért és testnedveket tartalmazó eldobott diagnosztikai minták
  • laboratóriumokból származó fertőzött állatok
  • szennyezett anyagok (kötszerek, tamponok) és felszerelések (például eldobható orvosi műszerek).

Csak kisméretű fém alkatrészeket szabad kidobni, pl.

  • fecskendő tűje
  • eldobható szike fém pengéje

NEM elkülönített egészségügyi hulladék, amelyet NEM lehet az ISS-be helyezni:

  • Patológiai hulladék: azonosítható emberi testrészek és fertőzött állati tetemek.
  • Vegyszerek: higany, oldószerek, fertőtlenítőszerek stb.
  • Gyógyszerek: fel nem használt, szennyezett, lejárt szavatosságú gyógyszerek; vakcinák és szérumok.
  • Genotoxikus hulladék: nagyon veszélyes teratogén, mutagén vagy rákkeltő hulladék, mint például a rák kezelésére szolgáló citotoxikus gyógyszerek és azok metabolitjai.
  • Radioaktív hulladék: például radioaktív diagnosztikai anyagokkal szennyezett üvegáruk vagy sugárterápia során használt anyagok.
  • OMO (Oversized Metal Object): például higanyos hőmérők, szikék, ollók, csipeszek...
Treatment of medical hazardous waste with steam sterilization and shredding in a single vessel
Celitron use cookies and other similar technologies on this website to improve your browsing experience and functionality of our site. By clicking "I accept cookies", you consent to the storing on your device of all the technologies described in our Cookie Policy.